-Nem, ezt nem teheted velem! - ordibáltam az anyámnak, aki éppen arra készült, hogy megint megverjen.
- Ide figyel taknyos orrú! Elvégre még én vagyok a gyámod, és én tartalak el! - kevert le még egy pofont az előző tíz után. Arcom már vörös volt, égett a fájdalomtól. - Az az átkozott apád meg még ennyit sem tenne érted, hisz egy alkoholista állat! - tört ki magából.
-Bárcsak apámnál helyezett volna el a gyámügy! Még mindig jobb lenne egy alkoholista mellett rohadni, mint egy pszichopata állat mellett! - nagy nehezen kiszabadultam a szorításából, és felfutottam az emeletre. Úgy csaptam be magam után az ajtót, hogy szinte az egész szoba bele remegett. Gyorsan magamra zártam, nehogy be tudjon jönni utánam ezek utána a kijelentések után. Kipakoltam a szekrényem minden fontosabb kellékét - beleértve ruhát, sminkes cuccot stb. -, elővettem az utazó táskámat, és beledobáltam mindent. Előkotortam az összes zsebpénzem, miket egy fekete dobozkában tartottam. Most az sem érdekelt volna, ha anyám nagy késsel támadna rám. Csak el akarok innen tűnni. Minél előbb, és minél gyorsabban.
Pár órával később anyám kopogtatott az ajtón. Nem szólaltam meg, hadd higgye azt, hogy alszom.
-Hát jó, jó éjt. - hallottam elhaló hangját, és egyre elhalkuló lépteit. Ahogy becsukta a szobája ajtaját, kipattantam az ágyból, kinyitottam az ablakom, kidobtam a táskám, amit egy kisebb puffanás kísért. Összekötöttem három lepedőt, odakötöttem az egyik végét a nagy szekrényem lábához, másik végét kiengedtem az ablakon, majd elkezdtem lefele mászni. Mikor leértem felkaptam a táskát, és futásba kezdtem.
Viszlát "anyu". Viszlát Tarragona.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése